A hypermetróp szem esetében a távolból érkező párhuzamos fénysugarak a szem alkalmazkodásmentes /szemlencse/ törőközegein áthaladva úgy törnek meg, hogy azok a retina megfelelő pontja mögött alakulnak képponttá.

Így a retinára egy szórt fénysugár vetül, amit az agy nem tud éles képként értelmezni. A képpontot alkalmazkodással  tudja csak előrébb „húzni” a szem, így viszont folyamatosan dolgozik a szemlencse alkalmazkodásáért felelős sugár izom. Ez annál fárasztóbb munka, minél nagyobb a szükséges dioptria – melyet aztán ingerlékenység, fáradékonyság vagy fejfájás formájában tapasztalunk.

A jelenséget pluszos, azaz gyűjtő lencsével tudjuk korrigálni. Ennek az a lényege, hogy a távoli párhuzamos fénysugarakat összetartóvá tegyük, mert így a szem méreteihez képest túl kevés törőerőhöz még hozzáadva, rásegítve a sugarak már a megfelelő helyen fókuszálódnak képponttá. Így az agy már éles képként tudja értelmezni, s egy laza, természetes, alkalmazkodásmentes állapotot tudunk elérni, mely nem terheli az idegrendszert.

A hypermetróp (plusszos) szem
Cimke: